15

Itt az ideje a posztmodern utánpótlásnak

Interjú Bertényi Gáborral a budapesti termelői piacos tapasztalatokról

Közel fél éve, hogy elindították a Házikó nevű vállalkozást. Hogyan jött az ötlet, milyen lett a fogadatása?

Az ötlet az elmúlt 5-10 év városi és vidéki aktivitásainak szerves folyománya: a Szimpla egyik alapító tulajdonosaként több mint egy évtizedes budapesti vállalkozói múlt áll mögöttem, emellett pedig civilként és lelkes kutatóként több fronton is folytatott vidékfejlesztési kísérletezgetés, illetve e két térfél összehangolási igénye.

A fogadtatása remek volt első pillanattól, ezzel együtt a piaci pozicionálás még javában tart. Egyre világosabb az irány, hogy termékeinket közvetlenül juttassuk el a végfogyasztókhoz: a catering és az ebéddoboz divízió mellett egyre több a személyes, egyedi megrendelés. Ezzel párhuzamosan kicsit lejjebb építettük azon vendéglátós partnereink számát, akik eddig viszonteladóként funkcionáltak.

Több termelői piac létrehozása is az Ön nevéhez fűződik. Van rájuk igény? Illetve van elég termelő, jó minőségű termék?

Piaca és biorégiója válogatja. Kétségtelenül van egy szemmel látható konjunktúrája a termelői piacoknak manapság, de kevés olyan piacot találunk, ahol folyamatosan frissülő, megbízható háttérrel rendelkező és fejlődőképes termelői gárda lenne jelen, ezzel párhuzamosan meg persze stabil vásárlóerő. Nem beszélve olyan üzemeltetőről, aki nem remél ténykedéséért anyagi ellenszolgáltatást. Mert termelői piacot piaci alapon üzemeltetni továbbra is lehetetlen ma Magyarországon.

Saját tapasztalataink alapján is elég nagy a különbség mondjuk akár a nagymarosi és a balassagyarmati piacok hosszú távú fenntarthatósága között is. Érdemesnek tűnik tehát néhány alapindikátort figyelembe venni, mielőtt lelkesen piacot nyit valaki.

Mi alapján választják ki a termelőket? Milyen minőségbiztosítási rendszert dolgoztak ki?

Saját rendszerünk alapján kizárólag családi gazdaságokkal és kisebb agrárvállalkozásokkal dolgozunk. Itt főként ökológiai (termesztéstechnológiai), állatjóléti és emberjóléti (szociális) kritériumokat veszünk figyelembe (a honlapunkon megtalálható szempontok mentén: www.haziko.farm). Ebben a keretben nem kitétel ugyan a biogazdálkodás, mert több egészen kicsi partnerünk sem engedheti meg magának a hivatalos minősítési eljárás költségeit, de termelőink háromnegyede így is rendelkezik ezzel. Eddigi partnereinkkel több éves személyes ismeretség és együttműködési tapasztalat köt össze minket, valamint a legalább heti szintű személyes kapcsolattartás.

Pilot jelleggel ebéd menü kiszállítást is elindítottak.

Az ebéddoboz koncepciónk arra épül, hogy komoly az igény ellenőrizhető forrásból származó minőségi élelemre, de kevesen tudnak ennek felkutatására, rendszeres beszerzésére és elkészítésére energiát fordítani. A vidék színe-java így általunk gyakorlatilag hívásra házhoz megy. A fogyasztó pedig voksával világos döntést hoz a tekintetben, hogy a vásárlásával egy (illetve több) adott gazdaságot, ezen keresztül pedig a hazai vidékgazdaság egészét támogatja. A lebomló csomagolásban érkező ebédet ráadásul bringások viszik, úgyhogy minden elemében elég környezet-érzékeny a rendszer.

Úgy tűnik, mintha jó minőségű, hazai élelmiszerből előállított ételt enni/venni már-már luxus lenne. Normális dolog ez? Hogy jutott ilyen helyzetbe egy agrár-ország? És ami a legfontosabb, hogyan lehet ezt a tendenciát megfordítani?

Erről egy két féléves kurzus szólt. Szóval, igen, ez így van. Sovány vigasz ugyan, de ez nem magyar specifikum. A Közép-Kelet-Európai vidék nagy része hasonló cipőben jár. Most jöttem haza Grúziából, amelyet például nem áld/átkoz az EU agrártámogatási rendszere, a hazaihoz mégis nagyon hasonló állapotokat lehet tapasztalni. 8000 éves agrármúltja dacára vegetáló termelőket, abszolút piachiányt, emellett pedig rendkívül beszűkült termékválasztékot, silány világpiaci termékdominanciát és nem különösebben átütő gasztro-kultúrát lehet lépten-nyomon találni. Ráadásul nagyon rossz borokat, ami igazi csalódás.

Az alapjaiban iparosodott mezőgazdaság néhány évtizedig elhitette magával és az emberekkel, hogy kényelmet, biztonságot és nyugalmat kínál az élelmezés terén. A kódolt, rendszerszintű hátulütők pedig csak nemrég kezdik látványosabban felfedni magukat. Ennek már most elég súlyos ökológiai és szociális következményei vannak, de ez véleményem szerint csak a szolid kezdet.

Fenntartható vidékfejlesztést tanított az ELTÉ-n. Van esély a vidék felélesztésére, az elvándorlás megállítására?

Rövidtávon nincs, úgy 5-10 éven belül semmiképpen. Ugyanakkor van egy látványos tendencia az urbánus kultúrába beleunt értelmiségi fiatalok részéről, akik a vidéki romantikában látják megvalósulni vállalkozói vágyaikat. Ők ugyan nem rendelkeznek mély agrártudással, de annál lelkesebbek, innovatívabbak és valamennyire még tőkeerősek is. Ez nyilán nem kompenzálja a helyenként akár totális elvándorlását a vidéki, falusi, kisvárosi fiatalságnak, de azért halvány reményeket ébreszthet hosszútávon. A középosztály épp elégszer dezertált már a magyar vidékről, itt az ideje egy posztmodern utánpótlásnak.

Oszd meg: